Parfüm
Az utcai lámpák halvány fénybe vonták a spanyol nagyvárost. Az éjszaka csendje finom lepelként borult rá, a békés némaságot csak egy-egy, a főutcán végighaladó lovas kocsi zaja törte meg.
A járdán elegáns, középkorú férfi sétált előkelően. Mélyen magába szívta az esti félhomály fülledt levegőjét. Élvezte, ahogy a virágok friss, bódító illata betölti és édes kábulatba ejti az érzékeit: a szegfű kellemes, fűszeres aromájának keveredése a jázmin részegítő eszenciájával jóleső izgalommal töltötte el. Percekig nézte a lámpafénynél táncoló apró bogarakat, részletesen megfigyelte az épületek oldalán tovaszökő árnyékokat.
Reflexszerűen megemelte a cilinderét, majd biccentett a szembejövő idős férfinak.
– Jó estét, doktor úr! – köszöntötte a másik.
A megszólítás éles pengeként szúrta szíven, de tartotta magát. Nem hagyhatta, hogy az emlékek végleg maguk alá temessék. Tett még pár lépést, aztán befordult az egyik sötét mellékutcába.
A kivilágítatlan, keskeny utca végén a kéjnők kihallatszó hangos, kacér nevetése kihívóan csalogatta a buja élvezeteket kereső férfiakat. A doktor maga mögé pillantott, elmerengve nézte a főutca távolinak tűnő, pompás fényeit. Azután vett egy mély lélegzetet, és jobb kezének gyűrűsujjáról lassan lehúzta karikagyűrűjét. Az ékszert egy darabig a két ujja között fogta, és a bordélyház ablakain kiáramló tompa fényben forgatva nézegette. Végül, mielőtt belépett volna a világosságba, zakójának zsebébe ejtette.
Az ajtó mellett álló férfi sokat sejtető mosollyal invitálta beljebb. Az örömlányok már a nyüzsgő fogadószobában pajzán megjegyzésekkel ostromolták; egyikük végigsimított izzadságcseppektől csillogó nyakán, miközben tekintetével bűnre csábította. A férfi finom, csiklandozó érzést tapasztalt minden parányi ponton a nő vékony ujjai nyomán. Hirtelen, erősen megragadta a csuklóját, sötét szemeiben mély megvetés lángolt.
– Hagyj békén! – utasította fojtott hangon.
A nő engedelmeskedett, és lassan visszahúzta a kezét. Értetlenül nézett a férfi után, aki határozott léptekkel beljebb sétált az épületben. A prostituáltak összesúgtak a háta mögött, és amikor már eléggé eltávolodott tőlük, gúnyos megjegyzésekkel illették. De nem törődött velük, a szavak halk duruzsolásként, csak foszlányokban jutottak el a tudatáig.
Céltudatosan végigment a hosszú, szűk folyosón, amelynek vörös tapétájú falait sötét faajtók szakították meg sűrűn egymás után. A szeme megakadt az utolsó ajtó félhomályban kirajzolódó erezetén és a szépen csillogó rézkilincsen. Furcsa módon a részletek az otthonára emlékeztették; gyermekkorának képei élénken táncoltak lelki szemei előtt.
A szobákból kiszűrődő, kéjes hangok – a férfiak vad nyögései és az örömlányok erotikus sóhajai – keveredtek a levegőben a latin zene ritmusával. A férfin, egy átható sikoly hallatán, libabőr futott át, aztán elért a sejtelmes fényárban úszó, hatalmas teremig. Végignézett a kerek asztalokon, a rozoga székeken, a középen elterülő ütött-kopott színpadon, a pajzán tekintetű urakon és a sürgő-forgó prostituáltakon. Az egyikük egy vendég ölében ült; cipőjének sarkát a zene ütemére vágta a padlóhoz. A ritmikus koppanások egy pillanatra elnémították a férfi elméjében cikázó gondolatokat, azonban a következő percben újult erővel törtek a még megmaradt józanságára. A kínzó képek elárasztották a tudatát, de amikor a fények kihunytak és a zene elhallgatott, az emlékek is elhomályosultak.
A terem egyetlen pillanatra teljes sötétségbe burkolózott, aztán hirtelen felgyulladt a vakító, színpadi lámpa. Egy fiatal nőt világított meg, akit a jelenlévő urak hatalmas ovációval fogadtak. Oldalasan ült, lábait keresztbe téve egy, a nézőtérnek háttal fordított széken. Karját a háttámlán pihentette, miközben megvetően végigmérte közönségét. Az arcokat nem látta, a lámpa fénye elvakította, de jól tudta, miféle alakok kíváncsiak a műsorára. Már sokadik alkalommal lépett színpadra, fogalma sem volt, hányadszorra. Nem számolta, ahogy a gyorsan elrepülő éveket sem. Az álmainak már régen búcsút intett, azon a borús napon, amikor először kínálta pénzért a testét.
A következő pillanatban meghallotta az ismerős zene első taktusait. A nő kecses kacérsággal felállt, és érzékien vonaglani kezdett a latin ritmusra. Vörös, fekete csipkével díszített fűzőt, piros harisnyakötőt és fekete harisnyát viselt, sötét haját kontyba tűzte.
A sarokban álló férfi nem bírta levenni róla a szemét: mély, hívogató dekoltázsa, formás csípője, kerek feneke és hosszú lábai nem kötötték le a figyelmét; fűzőjének lágy csipkéjét tanulmányozta. Megfigyelte a ruha minden apró gyűrődését, a zsinór erős csomózását. Eszébe villant a felesége szolid, fehér csipkés alsóneműje, felidézte a divatos ruhák visszafogott színeit, bőrének finom parfümillatát és gyönyörű mosolyát, miközben tekintetét a színpadon táncoló nőre szegezte. Fogalma sem volt, mit keres itt, hogy valójában miért jött ide. Az agyában pislákoló, erőtlen józanság próbálta távozásra bírni, de már késő volt.
A műsor után az örömlány lesétált a vendégek közé. Hűvösen elutasított minden közeledést, és egyenesen a szobájába sietett. A pillantása találkozott a férfiéval, mikor elért a szűk folyosóhoz. A doktor udvarias biccentését egy kacér mosollyal jutalmazta.
A második ajtó halk nyikorgással nyílt ki a jobb oldalon. A férfi a hang irányába fordult; elrévedve figyelte, ahogy a nő belép a szobába és eltűnik a szeme elől.
A kurtizán fáradtan rogyott le az ágyára. Fásultan bámulta a plafon jól ismert repedéseit, és közben élvezte, ahogy a nyitott ablakon beszökő nyári szellő finoman simogatja hamvas bőrét.
Az ajtó újra kinyílt; a padló tompán koppant a férfi léptei nyomán.
A nő hirtelen felült. – Ma nem fogadok vendéget – közölte nyers határozottsággal.
– Megbeszéltem a madame-mal. Busásan megfizetlek – mosolygott az örömlányra.
A nő megadóan felsóhajtott, és lassan felállt. Hátat fordított a férfinak, és kényelmesen kibontotta a kontyát. Mikor végzett, finoman megrázta a fejét. Fekete, hullámos haja lágyan omlott le a hátára. A doktor beleszagolt a levegőbe, majd elégedetten felsóhajtott, amikor a finom virágillat betöltötte az érzékeit. A kéjnő mögé lépett, és szorosan átfogta karcsú derekát. Mohón csókolta a nyakát, aztán durván az ágyra lökte.
A figyelmét pár másodpercre megragadta a fésülködőasztal tükrén megcsillanó lámpafény. A megváltó őrület kapuja feltárult előtte, már majdnem maga mögött tudta a pokoli kínokat, a fájdalmas emlékeket. Az elméje csupán az utolsó cseppre várt.
Újra a nőre nézett, aki addigra már feltérdelt az ágyon. A doktor gondolkodás nélkül mögé helyezkedett. Miközben meglazította a nyakkendőjét, újabb látomás jelent meg az elméjében: ahogy próbálja megmenteni fiatal feleségét a haláltól.
Ingerülten kigombolta a nadrágját, mialatt az emlékek tovább ostromolták. A szajha eközben megszabadult a fehérneműjétől. A férfi egy határozott, durva mozdulattal hatolt belé, mire ő kéjesen felnyögött, hogy vendége mindenképpen elégedett legyen.
A gyenge, nyári szellő lágyan meglibbentette a függönyt. A férfi érezte, hogy elönti a végső vörös köd, maga alá gyűrve maradék józanságát. A levegőben keveredő szegfű- és jázminillat felesége parfümjének romlatlan esszenciájára emlékeztette. Nem volt képes tovább harcolni az őrület ellen, amely lassan zúzta darabokra régi önmagát.
A lámpafény élesen megvillant a fémen. A nő borzongató melegséget érzett a nyakánál, és minden elsötétült. Örökre.
A teste élettelenül hanyatlott előre a férfi karjaiban.
A téboly végérvényesen bekebelezte a doktor ép elméjét. Görcsösen szorongatta a véres kést, amelynek tisztán maradt felülete vakítóan csillant meg a kezében. Elmerengve forgatta a fényben, mialatt végigsimított a halott nő nyakán. Az ujjai között morzsolgatva figyelte a kezén pirosló nedvességet, miközben lelki szemei előtt megjelent az utolsó emlék: gyönyörű felesége élettelen teste a műtőasztalon.
A lámpa fénye még egyszer, utoljára élesen megvillant a fémen. A férfi csupán egy pillanatig érezte a mellkasát elöntő, üdvözítő melegséget, aztán minden elsötétült. Örökre.
Hol a tizennyolcas karika!? XD
Nagyon tetszett a műved. Visszaadta a múltbéli hangulatot, ami révén eljutottunk a tizenkilencedik századba. Remekül sikerült. Minden benne volt, aminek benne kellett lennie, és nem volt felesleg. Ahogy olvastam, teljesen úgy éreztem, mintha belecsöppentem volna abba a korba.
Csak gratulálni tudok!
Carrie:
Huh... nagyjából ennyi volt az első gondolatom :) Miközben olvastam, ment a zene is, de rá se hederítettem, kellemes háttérdallamként szólt csak, annyira elvarázsoltál. Minden felesleg nélküli, letisztult történet volt. Elrepítettél vele Spanyolországba (amiért külön köszönet), pár perce kizártam a külvilágot. Nincs mit ragozni, nagyon jó volt :)
Gratulálok!
Lea:
Én is igényt tartanék egy tizennyolcas karikára J
Remekül sikerült visszavarázsolni minket, az olvasókat a múltba, mindenféle cifrázás nélkül, tökéletesen visszaadtál érzelmeket, hangulatokat, színeket. A vágytól fűtöttség olyan erős volt, hogy szinte lyukat égetett a monitoromon. A végén meg kirázott a hideg, a gyilkos ujjainak táncolása a halott nő testén több mint bizarr. Tetszett, hogy nem igazán zártad le a történetet, így aztán mindenki azt gondol a végén, ami akar. Nagyon nagy pirospont J Gratulálok!
