Egy beteljesült álom
Egy apró kis versike, életem értelme, menyit jelent nekem a boldogság lényege.
Nem hittem, hogy most fog elérni a szerelem, mar oly rég óta keresem.
Benned leltem meg, te adtad számomra a reményt, hogy magányom egyszer véget ér.
Mindig éreztem, hogy kedvelsz, de nem mertem azt hinni, hogy szeretsz.
Vajon boldogok leszünk? Ha már ennyit szenvedtünk,
Vagy csak egy újabb sikertelen kapcsolat, ami hamar véget érhet, nem akarlak megbántani téged.
Nem tudom mit kéne tennem, van, hogy olyan a kedvem,
Hogy teli torokból üvölteném, miért szerettél belem,
Máskor meg zokogva könyörögnék, hogy légy az enyém!
Rettegek, hogy mi lesz velünk, ha a nagy szerelem kihűl,
A barátságunk megmarad? Vagy nem lesz más csak egymagad.
Te és én, vagy mi ketten, segíts, hogy eldöntsem!
Ezek a gondolatok járnak az fejembe, néha azt kívánom, bár könnyebb lehetne,
De mikor látom boldog mosolyod, elszállnak ezek a gondolatok.
Ilyenkor a tied akarok lenni, és minden gondot elfeledni, és csak téged szeretni.
De mikor magamra hagysz, a kétségek rögtön előtörnek, és folyton csak gyötörnek.
Nem akarok egyedül lenni, csak veled menni,
Bárhová ahova akarod, nem akarom elengedni a karod.
Te vagy az, aki mindig meg tud vigasztalni, történjen velem bármi.
Te vagy az, aki folyton megnevetett, melletted az élet is sokkal vidámabbnak fest.
Én hiszek neked, és bízok benned, mikor azt mondod: minden rendben lesz.
Még nem mondtad nekem nyíltan, hogy mit is érzel irántam,
De ma délután talán megtörik a jég, a magány egyszer véget ér.
Csendesen ülünk egymás mellet, az eget kémleljük egymás helyet.
Már elfáradtunk a sétába, és jócskán benne vagyunk a témába.
Semmiségekről fecsegünk, és érzem, hogy te közelebb ülsz.
Kezdődik! Most már nem tudok nemet mondani, hagyom, hogy történjen bármi.
Engedem, hogy átölelj, érzem, hogy szíved hevesebben ver,
Nem szólok semmit, mikor a kezem megfogod, csak még szorosabban hozzád bújok.
Ennyi lenne az egész? Néhány apró gesztus, és kész?
Ha ilyen könnyen elcsábítasz, könnyen az ujjad köré csavarhatsz.
Meg se szólalunk, csak ülünk és bambulunk,
De nem is baj, hiszen szavak nélkül is megértjük egymást, azt hiszem.
Ebben a pillanatban úgy érzem, boldog vagyok, teljesen.
De a kétségek most is beférkőznek meg mérgezik szívemet, és a lelkemet.
De búcsúzáskor megnyugtatsz, hogy ne féljek, mert te el nem hagysz.
Most már tudom, hogy szeretsz és a szívem már rég a tied.
Amikor elolvastam, csak az jutott eszembe, hogy ; de szeretnék tőled olvasni még, még, még…
Nagyon érzelem teljes volt a versed. Eszméletlen jól bánsz a szavakkal!
GRATULÁLOK!!!
Carrie:
Gyönyörű szerelmes vers volt, amit csak kiegészített a zene, nem kellett hozzá, hogy teljessé tegye. Néha kissé rímtelennek éreztem, de ez nem sokat rontott a minőségén. Nagyon szépen bánsz a szavakkal.
Gratulálok!
Lea:
Csupa-csupa teljesen természetes, mondhatni hétköznapi érzelem sorakozik fel a versedben, amiket nincs olyan ember, aki nem ismeri. A gyötrődés, tanácstalanság… ezek mind olyan dolgok, amiről mindenki órákat tudna mesélni. Csodaszép köntösbe bújtattad őket, bár itt-ott volt némi pontatlanság, de elhanyagolhatóak. Gratulálok neked is és sok sikert!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése